„Aki szegény az a legszegényebb”
Van egy elfeledett rétege a társadalomnak. Ma már szinte tudomást
sem veszünk róla. Azt gondoljuk ugyan ők mások, ők nem mi vagyunk. Kínos
vitákat folytatunk róluk, elemezzük őket, mint egy kőzetet a Marsról.
Figyeljük, hogyan élnek, hogyan szeretnek, szajkózzuk az ócska sztereotípiákat,
s közben egyre csak távolodunk tőlük, s azt hisszük ezzel erős, áttörhetetlen falat
emelünk köréjük. Kerüljük a velük való találkozást, a közös pillantásokat. Félünk
tőlük, mint egy járványtól, nehogy
megfertőzzenek, bennünket, „másokat”.
megfertőzzenek, bennünket, „másokat”.
S hogy kik ők? Ők az
elfeledett, egyre csak növekvő mély-szegény réteg. Ahol a meleg étel, a puha
ágy, s a fűtött szoba már csak álom. Ahol egy zsák ruha vagy egy doboz készétel
már nem hoz megoldást vagy vigaszt a bajra. Itt már nem csupán a meleg és a betevő
falat hiányzik, itt már elveszett a hit és a remény is. S ahol elveszett a remény ott elveszett minden.
Nincs kiút, nincs fény, nincs semmi!
Folyton csak azt mondjuk: „Ugyan hiszen az ő hibájuk! Ők
sodorták magukat ebbe a helyzetbe.” És
valóban, talán tényleg az ő hibájuk, talán másé, talán a környezeté, talán a
szomszédé, vagy egy apró, rosszul meghozott döntésé, talán mindannyiunké.
De az, hogy ebből a helyzetből nincs kiút számukra csakis a mi
hibánk és a mi felelősségünk.
A mi feladatunk, hogy visszaadjuk a reményt, hogy segítő
kezet nyújtsunk, hogy odaforduljunk, hogy meglássuk és meghalljuk a kiáltást.
Egyikünk sem szegénynek vagy gazdagnak születik, csupán
EMBERNEK! Akkor hát legyünk is azok, de ne csak a mai napon!
Juhász Gyula: Gazdag szegénység
Mindent elosztok köztetek, szegények.
Tiétek mind, ez élet és e lélek.
Mindent csak nektek, szívvel és egészen,
Tiétek álmom, vágyam és reményem.
Tiétek hitem, hogy jó az ember
És a reményem, hogy jobb is lesz egyszer.
Tiétek a szerelmem, bús, halálos,
Mely értetek vért és igéket áldoz.
Tiétek voltam, amikor fogantam
Tisztes szegénység szent ölén. A dallam,
Mely bennem legelőször tört fel,
Együtt sírt és vágyott a szenvedőkkel...
Mindent elosztok köztetek, szegények
És egy dicső remény pusztáin élek:
Hogy a jövendő boldogabb és szebb lesz,
Méltó dalomhoz és méltó hitemhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése