A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJÁRA

„Aki szegény az a legszegényebb”

Van egy elfeledett rétege a társadalomnak. Ma már szinte tudomást sem veszünk róla. Azt gondoljuk ugyan ők mások, ők nem mi vagyunk. Kínos vitákat folytatunk róluk, elemezzük őket, mint egy kőzetet a Marsról. Figyeljük, hogyan élnek, hogyan szeretnek, szajkózzuk az ócska sztereotípiákat, s közben egyre csak távolodunk tőlük, s azt hisszük ezzel erős, áttörhetetlen falat emelünk köréjük. Kerüljük a velük való találkozást, a közös pillantásokat. Félünk tőlük, mint egy járványtól, nehogy

NEM SZERETEM A FOCIT, DE...

Nem vagyok futballszurkoló, nem járok focimeccsre, sőt már nem is szeretem a focit. Mondhatni teljesen kívülálló lettem a témában. 

De ez nem volt mindig így. Volt idő, amikor még számomra ismerős arcok futballoztak a magyar válogatottban, amikor még megnéztem a tv-ben a közvetítést, amikor még büszke voltam ha a magyar válogatott nyert vagy méltó küzdelemben maradt alul. Volt idő, amikor az "Anyád!" volt a legsúlyosabb szitokszó, amikor még szomorúan ugyan de szívből gratuláltunk a győztes félnek, amikor még szotyit dobáltunk a pályára és nem petárdát. 

"FORTÉLYOS FÉLELEM IGAZGAT"

Azt mondják a harag rossz tanácsadó. Talán ez így is van, hiszen hirtelen haragunkban a jól átgondolt döntések helyett ösztönből, dühből cselekszünk. Megbántunk, megalázunk másokat, mert elégtételre vágyunk. Olyan kijelentéseket teszünk, amelyek csak a leghátsó gondolatainkban léteznek. Teret adunk legbensőbb érzéseinknek, megérzéseinknek és kimondjuk azt, amit nem lenne szabad.

Talán éppen ezért rossz tanácsadó, mert kimondjuk azt, ami legbelül fáj és hangot adunk annak, ami a leghátsó gondolatunkba fészkelt. Csakhogy ezek a gondolatok mind-mind bennünk éltek, ott voltak akkor is, amikor szerettünk, és akkor is, amikor együtt nevettünk, de kimondani nem akartuk, mert bántó és sértő. A harag viszont éppen ezeket a legmélyebb, őszinte gondolatokat hozza felszínre. És a

„ORBÁNNAK MENNIE KELL!”

Ezzel a mondattal kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc a tegnapi kongresszuson. Majd folytatva gondolatait kifejtette hogyan, s miként, s mi lesz majd azután. Tiszta és világos beszéd volt. Hamiskás, álszent ígéretektől mentes őszinte beszéd, amit a közel 2000 fős közönség nem csak hallott, hanem MEGHALLOTT és nem csak értett, hanem MEGÉRTETT. Megértettük azt, hogy ez a párt nyitott és átlátható, mindeközben színes és vibráló. Megértettük azt, hogy ez a párt olyan lesz, amilyenné tesszük, s annyit fog érni amennyi munkát mi belefektetünk.

VAJON KI DÖNTI EL?

Vajon ki dönti el, hogy valaki meddig fiatal és mettől idős? Vajon ki húzza meg a határvonalat fiatal és idős között, vajon ki dönti el, hogy ami az idős lelkében és fejében van már mit sem ér?

Egyáltalán van válasz bármelyik kérdésre?

Talán nem is lehet. Emberek vagyunk, emberi érzésekkel és gondolatokkal. Emberek, akik személyiségüket, tapasztalataikat, gondolataikat teszik bele abba a halmazba, amit társadalomnak nevezünk.

Nem zárhatunk ki senkit a halmazból, csak azért mert idős. Nem tehetünk kivételt ember és ember között, hiszen mindannyian értékeket hordozunk, tudást és bölcsességet. S mindettől válik

NEM VOLT MIT ÜNNEPELNI...

 Nem volt mit ünnepelni a mai estén, sokan mégis ezt tették. Habzsoltak, dőzsöltek, tivornyáztak egy haldokló beteg teste fölött. Tort ültek ők, a gyász torát, de a beteg még él, igaz testébe már szinte csak hálni jár a lélek, de a beteg MÉG ÉL!

Nem volt mit ünnepelni, hisz ez most itt a csend ideje volt. Az oltalom és az együttérzés ideje. Most, amikor sorra halnak el a demokrácia bástyái, sorra tűnnek el a szabadság zászlói nincs mit ünnepelni.
Nincs mit ünnepelni ott, ahol a halál a küszöbön áll, nincs mit ünnepelni ott, ahol a pusztulás jövője sarjad.

ÚJABB MOCSKOS ALKU KÖTTETETT...

..persze a hátunk mögött.…ahogy azt szokás.

Persze a fidess és az lmp között….ahogy azt szokás.

Az mindenki számára világos, hogy az lmp-t a fidess hozta létre saját ellenzékeként, majd juttatta be a parlamentbe, hiszen az mégis csak hihetőbb, ha egy liberálisnak látszó zöld párt is Gyurcsányt okolja minden vélhető rosszért. A jobbikról már 2006 óta tudjuk, hogy mi célt szolgál a fidessnek.

VOLT EGYSZER EGY PÁRTGYŰLÉS…

...ahol találkozott a MÚLT és a JÖVŐ a jelenben. A MÚLT megfogyva, megfáradva, elgyengülten várta ott a JÖVŐT. Várta őt, hogy idős testét majd felemelje, hátára vegye, és úgy cipelje mázsás súlyként, mint koloncot, mint keresztet egy újabb életen át. Várta, hogy a JÖVŐ erős kezeivel a fejére helyezze a koronát és véres kardként hordozza ráncos, agg testét miközben Ő őszülve,  fogatlanul, hajlott háttal integet a népnek a magasból…

A MÚLT hívta találkára a JÖVŐT október 13-án Békéscsabán, hogy beszélgessenek a jövőről s felidézzék a múltat.
A JÖVŐ tisztelettel üdvözölte a MÚLTAT, kezet nyújtott felé, s huncutul kacsintott. Üde mosolya,

MI OTT VOLTUNK, MI MEGTETTÜK, MI RÉSZESEI VAGYUNK…

…valami hatalmas dolog kezdetének, ami ha célba ér (és pedig beér!) nemcsak a mi, de gyerekeink jövőjére is nagy hatással lesz.
Igen a D-day akciósorozat szombati eseményéről szólok, amit a reggeli keserű és szégyentejes indulás után óriási élményekkel zártunk.
Mint egy izgatott úttörőcsapat úgy zsongott a busz a „Vajon mennyien lesznek?  Leszünk elegen? Szerinted eljönnek?” kérdésektől. A félelem, az izgatottság és a kíváncsiság egyszerre kavarodott bennem, s az arcokból ítélve talán utazótársaimban is, hiszen nagy dologra készültünk, egy történelmi eseménynek lehettünk részesei, amit a tankönyvek, majd évek múlva, jó magyar szokás szerint újra -és félremagyarázhatnak. ..de én a gyerekeimnek és az unokáimnak elmondhatom, hogy ott voltam,

MAGYARORSZÁG- CSODAORSZÁG

Ma beugrottam a polgármesteri hivatalba, hogy papír alapon úgy sajátosan a magam módján néhány "népi motívummal" kidíszítve az egyhangú szürke hivatalos iratot, kinyilvánítsam olthatatlan igényemet egy "eredeti" alaptörvény iránt. Mikor megláttam az "oltárt" már alig bírtam kordában tartani vágyamat. Remegő kézzel izgatottan, a látványtól megrészegülve érintettem meg az ASZTALT és szinte önkívületi állapotban tapintottam végig minden egyes szegletét. Mikor az utolsó pár négyzetcentimétert is érintettem hirtelen baljós érzetem támadt majd jött a felismerés: NINCS ITT! ELFOGYOTT?! HOL VAN!? MIÉRT MOST!?

EL KELL MONDANOM...

Ha eljön az ideje el kell mondanom a gyerekemnek, mit mesélt a nagyapám az ő nagyapjáról, aki egy batyuval és a tucat gyerekével szökött át a határon Trianon után.

Ha eljön az ideje el kell mondanom a gyerekemnek mit mesélt a nagyapám arról, amikor az édesanyját agyonlőtte egy katona, mert rosszkor volt rossz helyen.

El kell mondanom majd azt is mit mesélt a nagyapám arról, miért kellett embereket a padláson bújtatni, mik is voltak azok a koncepciós perek.

Ha eljön az ideje el kell mondanom mit mesélt a nagyapám az ÁVÓ-ról és azoknak a sorsáról akiket ők elvittek.