Azt
mondják a harag rossz tanácsadó. Talán ez így is van, hiszen hirtelen
haragunkban a jól átgondolt döntések helyett ösztönből, dühből
cselekszünk. Megbántunk, megalázunk másokat, mert elégtételre vágyunk.
Olyan kijelentéseket teszünk, amelyek csak a leghátsó gondolatainkban
léteznek. Teret adunk legbensőbb érzéseinknek, megérzéseinknek és
kimondjuk azt, amit nem lenne szabad.
Talán éppen ezért rossz tanácsadó, mert kimondjuk azt, ami legbelül fáj és hangot adunk annak, ami a leghátsó gondolatunkba fészkelt. Csakhogy ezek a gondolatok mind-mind bennünk éltek, ott voltak akkor is, amikor szerettünk, és akkor is, amikor együtt nevettünk, de kimondani nem akartuk, mert bántó és sértő. A harag viszont éppen ezeket a legmélyebb, őszinte gondolatokat hozza felszínre. És a
kulcs éppen ebben rejlik: az őszinte gondolatok.
Ezzel szemben a félelmet valami egészen más mozgatja. A félelemben nincs düh, nincs harag, nincs hirtelen. A félelem jól átgondolt, felépített, aljas és hazug! Aki fél gyáva, aki gyáva bármire képes. Megtagadja szavait, gondolatait és érzéseit. Hazug, álszent álarc mögé bújik, hogy mentse önmagát. A félelmet csakis az egyéni érdek mozgatja, amely ha túllépi a határokat pusztító és könyörtelen. Először tágabb, majd szűkebb környezetét veszi célba. A félelem nem ismer megbánást, nem ismer bocsánatot. A félelem sosem őszinte, elnyom minden emberi érzést, ésszerű gondolatot.
A félelem alattomos, észrevétlen módon fészkel be az ember gondolataiba. Mint egy járvány terjed emberről emberre, megmérgezve azok lelkét…
…és a járvány egyre csak terjed. Ott van a gondolatban, ott van a kézfogásban, egy köszönésben, a gyermek mosolyában…
De még megfékezhető, még visszafordítható, még van ellenszer, amely gyógyíthatja.
S hogy mi ez? Talán éppen a harag!
2012. április 24.
Talán éppen ezért rossz tanácsadó, mert kimondjuk azt, ami legbelül fáj és hangot adunk annak, ami a leghátsó gondolatunkba fészkelt. Csakhogy ezek a gondolatok mind-mind bennünk éltek, ott voltak akkor is, amikor szerettünk, és akkor is, amikor együtt nevettünk, de kimondani nem akartuk, mert bántó és sértő. A harag viszont éppen ezeket a legmélyebb, őszinte gondolatokat hozza felszínre. És a
kulcs éppen ebben rejlik: az őszinte gondolatok.
Ezzel szemben a félelmet valami egészen más mozgatja. A félelemben nincs düh, nincs harag, nincs hirtelen. A félelem jól átgondolt, felépített, aljas és hazug! Aki fél gyáva, aki gyáva bármire képes. Megtagadja szavait, gondolatait és érzéseit. Hazug, álszent álarc mögé bújik, hogy mentse önmagát. A félelmet csakis az egyéni érdek mozgatja, amely ha túllépi a határokat pusztító és könyörtelen. Először tágabb, majd szűkebb környezetét veszi célba. A félelem nem ismer megbánást, nem ismer bocsánatot. A félelem sosem őszinte, elnyom minden emberi érzést, ésszerű gondolatot.
A félelem alattomos, észrevétlen módon fészkel be az ember gondolataiba. Mint egy járvány terjed emberről emberre, megmérgezve azok lelkét…
…és a járvány egyre csak terjed. Ott van a gondolatban, ott van a kézfogásban, egy köszönésben, a gyermek mosolyában…
De még megfékezhető, még visszafordítható, még van ellenszer, amely gyógyíthatja.
S hogy mi ez? Talán éppen a harag!
2012. április 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése