2015. augusztus 8., szombat

PEDAGÓGUS DRESS CODE, AVAGY ETIKAI MIHEZTARÁS VÉGETT!

Felröppent egy hír, mely szerint a pedagógusok úgy nevezett etikai kódexhez igazodva kell példát mutassanak a felnövekvő nemzedékek számára úgy öltözködés mint káros szenvedélyektől menetes élet és tudomisén még megannyi elvárás alapján. 

Alaposan átrágtam magamban a témát, s végül arra jutottam, hogy a kódex megalkotóinak illetve az azt hatályba helyező illetékes szervnek javasolnám, hogy a pedagógusra ne csak az iskolaidőben vonatkozzanak az nagy kódex szabályai, hanem a nap 24 órájában. Mert hát ugye kérem szépem, teszem azt Kiss Gizike az 5.c-ből összefut a matektanárral a tescoban, aki éppen sört vesz az esti meccsnézéshez. A meccs közben nem átall mocskos szavakkal illetni azt a ku...a bírót, mert piros lapot ad. És mit ad isten az ablak nyitva, a nyári nagy meleg miatt, és éppen a Szabó Pistike a 3b-ből sétál ott el a szüleivel, szombat este lévén az éjféli misére igyekezve. Arról már nem is beszélve, hogy meccs után az erkélyről szemlélve a csillagokat, vagy hallgatva a város csendjét megkíván egy cigit, rá is gyújt a balga, holott a Takács Janika a 4.a-ból éppen a papagáját eteti a szomszédos erkélyen. 
Vagy vegyük a strandot, ahol a gyerekekkel teli medence mellett sétál el pedagógusunk a 70-es éveket idéző fehér-kék csíkos fecskében, jobbján felesége /szintén tanár/ térdet sem takaró fürdődresszben feszít, miközben alkoholos koktélt szürcsöl fekete szívószállal műanyag pohárból, s nem átallnak felidézni azt a mámoros éjszakát, amikor a lányuk fogant a Moszkva téri nagy lámpa alatt, a pirosra mázolt betonpadon. Ugye ugye??? És ez csak a jéghegy csúcsa. És még nem beszéltem a pedagógusok múltjáról, vegyük a lázadó kamaszkort, ki tudja mit ki nem próbáltak és hogyan és hol. Az óvodai dackorszakról már nem is beszélve! 

Na neee, kérem, azért ezt mégsem hagyhatjuk! Hát mit akarunk milyen társadalomban nőjenek föl a gyermekeink??? Ahol mindenkinek mindent lehet, ahol mindenki azt vesz föl amit akar, azt eszik, iszik, szív amit akar??? Hát ilyen példát akarunk a felnövekvő generációknak??? Egy liberális, nyitott világot????Na neee!!!! Szóval nemcsak hogy 24 órát javaslok a kódex szabályainak betartására, hanem visszamenőleges hatályt is, osztjónap! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése