ÉN IS CHARLIE VAGYOK!

Párizsban ma összefogott a szabad világ! Egységbe tömörült mindenki, aki szerint a szólásszabadság, a vélemény kinyilvánítása a legalapvetőbb emberi jogok egyike. Egy szabad világban mindenkinek joga van elmondani amit gondol! Mindenkinek joga van gondolkodni és mindenkinek joga van mást gondolni. Mint ahogy ahhoz is joga van, hogy ezért semmiféle atrocitás ne érje, ne taszítsa ki a társadalom, ne kerüljön veszélybe a munkahelye és ne ontsák ki az életét. 

A Charlie ma jelképpé vált, a szabad világ jelképévé. Ma Párizsban a Charliekért szóltak. Ma Párizsban mindenki Charlie volt. Én is Charlie vagyok és az utolsó leheletemig az is maradok!
2015. január 11.

NEM HAGYHATOM SZÓ NÉLKÜL...

„A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont…nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.” Orbán Viktor 2015. január 11.

Egyik oldalamon magyar másik oldalamon román felmenőkkel visszautasítom a miniszterelnök ostoba, kirekesztő, rasszista kijelentéseit! Mindkét oldali felmenő ágam bevándorló. Román őseimet évszázadokkal ezelőtt telepítették szülőfalum területére. Magyar őseim Trianon után egy szál batyuval a hátukon szöktek át az anyaországba és telepedtek le itt. Származásom alapján tehát magam is bevándorló vagyok. Példaértékű volt, ahogy a településen e két nemzetiség egymás mellett élt. Mindenki a saját szokásai mentén, a saját anyanyelvét és vallását használva egy közös célért élt és dolgozott, hogy utódaik számára egy élhető, szabad magyar államot építsen.

DE HÁT MÉGIS KIK AZOK A CIVILEK?

Nem tudom hova tenni azt a mérhetetlen ellenszenvet és sok esetben gyűlöletet  amit magukat melldöngetve civilnek nevezők a DK és Gyurcsány ellen tanúsítanak. De nem csak ellene, hanem úgy együtt az egész baloldal illetve az egész politikai ellenzék ellen. Persze lehet bíráskodni mások felett és  ítéletet mondani, lehet helyteleníteni a döntéseit a lépéseit. Szíve joga bárkinek. Sőt mi több kell is, hiszen a kritika által fejlődünk, az érdemi viták visznek mindig egy lépéssel előbbre. 

De, hogy megbélyegzik és kirekesztik, sőt elhatárolódnak éppen attól a közösségtől, akik a kezdet óta nyíltan arcukat és nevüket vállalva kiállnak a demokrácia elvei mellett, éppen egy olyan országban ahol a sunyi mutyizgatás, a "féltem a bőröm ezért inkább befogom a pofám és tűrök" elve uralkodik, ahol

A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJÁRA

„Aki szegény az a legszegényebb”

Van egy elfeledett rétege a társadalomnak. Ma már szinte tudomást sem veszünk róla. Azt gondoljuk ugyan ők mások, ők nem mi vagyunk. Kínos vitákat folytatunk róluk, elemezzük őket, mint egy kőzetet a Marsról. Figyeljük, hogyan élnek, hogyan szeretnek, szajkózzuk az ócska sztereotípiákat, s közben egyre csak távolodunk tőlük, s azt hisszük ezzel erős, áttörhetetlen falat emelünk köréjük. Kerüljük a velük való találkozást, a közös pillantásokat. Félünk tőlük, mint egy járványtól, nehogy

NEM SZERETEM A FOCIT, DE...

Nem vagyok futballszurkoló, nem járok focimeccsre, sőt már nem is szeretem a focit. Mondhatni teljesen kívülálló lettem a témában. 

De ez nem volt mindig így. Volt idő, amikor még számomra ismerős arcok futballoztak a magyar válogatottban, amikor még megnéztem a tv-ben a közvetítést, amikor még büszke voltam ha a magyar válogatott nyert vagy méltó küzdelemben maradt alul. Volt idő, amikor az "Anyád!" volt a legsúlyosabb szitokszó, amikor még szomorúan ugyan de szívből gratuláltunk a győztes félnek, amikor még szotyit dobáltunk a pályára és nem petárdát. 

"FORTÉLYOS FÉLELEM IGAZGAT"

Azt mondják a harag rossz tanácsadó. Talán ez így is van, hiszen hirtelen haragunkban a jól átgondolt döntések helyett ösztönből, dühből cselekszünk. Megbántunk, megalázunk másokat, mert elégtételre vágyunk. Olyan kijelentéseket teszünk, amelyek csak a leghátsó gondolatainkban léteznek. Teret adunk legbensőbb érzéseinknek, megérzéseinknek és kimondjuk azt, amit nem lenne szabad.

Talán éppen ezért rossz tanácsadó, mert kimondjuk azt, ami legbelül fáj és hangot adunk annak, ami a leghátsó gondolatunkba fészkelt. Csakhogy ezek a gondolatok mind-mind bennünk éltek, ott voltak akkor is, amikor szerettünk, és akkor is, amikor együtt nevettünk, de kimondani nem akartuk, mert bántó és sértő. A harag viszont éppen ezeket a legmélyebb, őszinte gondolatokat hozza felszínre. És a

„ORBÁNNAK MENNIE KELL!”

Ezzel a mondattal kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc a tegnapi kongresszuson. Majd folytatva gondolatait kifejtette hogyan, s miként, s mi lesz majd azután. Tiszta és világos beszéd volt. Hamiskás, álszent ígéretektől mentes őszinte beszéd, amit a közel 2000 fős közönség nem csak hallott, hanem MEGHALLOTT és nem csak értett, hanem MEGÉRTETT. Megértettük azt, hogy ez a párt nyitott és átlátható, mindeközben színes és vibráló. Megértettük azt, hogy ez a párt olyan lesz, amilyenné tesszük, s annyit fog érni amennyi munkát mi belefektetünk.